Anyák napja

A szívünk ünnepe

Van egy nap, mind közül a legszebb, Belefér az öröm, hála és szeretet, Minden percben köszön az emlékezet, Mert van múltja, jelene és jövője.

Ez a nap, mind közül a legszebb, Hisz magába zárva hordja az életem, Mert egy anyának a gyermeke lettem, S valaki értem egy napon, édesanya lett.

Ez a nap, mindig kedves nekem, Mert egy igazi csodáról beszélhetek, Érzések illata táncra hívja lelkem, És szívem vele kitárja lényemet.

Ez a nap lehetőség nekem, Hogy megtegyem azt, ami lehetetlen, Szavakba öntsem, mire szavak nincsenek, S elmondjam, mit elmondani nem lehet.

Most, ma, egy szál virággal mondd el, Egy öleléssel mondd el, hogy szereted, Egy kedves emlékkel mondd el, mennyit jelent, Hogy van, ki mindig fogja kezedet.

Hogy van, kinek ajándék az aggódás És a szeméből hulló könnycsepp ragyogás, Hogy van, kinek a fáradság is boldogság És remegő szívvel virraszt sok-sok éjszakán.

Mert mindegy milyen az életed most, Nem számít az idő, a távolság, a kor, Mert az áldás mindig újra szirmot bont, Ott ahol a szív a szívvel találkozott.

Érték lehet minden röpke óra, Kincset érhet egy rövid kis pillanat, Időtlenné válhat egy fülbe súgott mondat, Mit az anyai szív önzetlenül ad.

A legrosszabb is jobbnak tűnik, A fájdalomra is van már gyógyír, A sírás hamar nevetéssé válik, Ha az anyai kéz vigasztalást hint.

Van egy nap, mind közül a legszebb, Belefér az öröm, hála és szeretet, Szavak, virágok, mosoly és emlékek, Anyák napja van, a szívünk ünnepe.

Bennem élsz tovább

Még emlékszem lázadó szívemre, tiltakozó akaratfelhőmre, mely eltakarta értelem sugarát, s szerető féltésed ragyogó napját.

Még emlékszem viharzó szívemre, záporozó könnyem esőjére, mely elmosta az őszinteség útját, a megbocsátó segítséged ajtaját.

Még emlékszem megtört életemre, bezáródó érzésbörtönömre, mely elvágta a terveim szalagját, s elfogadó biztonságod korlátját.

De teltek az évek s én itt vagyok, magamban ismerős képet látok. Találok sok-sok felsejlő csodát, emlék vásznamra festett édesanyát.

Mint tükörkép, jellemem integet, szokások, szavak, ízek képe ez, elevenné válsz gyermekem szemén át, épp ilyen volt egykor az édesanyám.

A fénylő Nap féltő szeretete, Kitárt ajtó vidám nevetése, terveim útján védelmező korlát, vigasz párnája szomorúság ágyán.

Még emlékszem gyermeki szívemre, mélyről előtörő sóhajfelhőre; hogy egyszer majd, ha én válok anyává, bár olyan lennék, mint volt édesanyám!

Kell édesanya

Kell egy biztos menedék, ha veszélyt érzek én. Kell egy kedves oltalom, ha félelem jön felém. Kell egy vigaszt nyújtó ölelés, ha szememből könny fakad. S kell egy hűvöst adó vidék, ha hőség gyötör majd.

Kell, igen, kell egy gondoskodó édesanya!

Kell, hogy legyen árnyék, ki a szívével követ. Kell, hogy legyen visszhang, ki távolról is üzen. Kell egy nyugtot hozó fedezék, ha tombol bősz indulat.

S kell egy meleg, puha kéz, ha arcomra bánat fagy. Kell, ó, kell egy fáradhatatlan édesanya!

Kell, mert tudni akarom, milyen is vagyok én. Kell, mert csak így tudhatom, milyen lehetek még.

Kell egy követendő példakép, ha messze hív a kaland. S kell a biztos révkalauz, ha reményem elhagy. Kell, ó, kell egy önfeláldozó édesanya!

Kell, hisz ő az otthonom, mely tárt karokkal vár.

Kell, hisz ő a lélegzet, ha fullasztó a világ. Kell egy feltétel nélküli hely, hol szeretnek, mert vagyok. S kell, hisz lehetek korona, mely ősz fején ragyog. Kell, igen, kell egy szerető édesanya!

Hála édesanyámért

Hála? Ugyan mi kötelezhetne jobban hálára, mint mikor ránézek édesanyámra?

Érzem, Mikor szemem fürkészi kérdő tekintete, Kérdéseire választ kap benne.

Látom, Hogy aggódik,ha beteg vagyok vagy bánatos, Velem örül,mikor boldog vagyok.

Tudom, Bármi történjen is,ő ott van velem, Támasz,ha félek,csalódások érnek.

Hallom, Mikor másoknak rólam büszkén mesél, Nevetése reménysugár felém.

Neki, Én ma szeretnék megköszönni mindent, Elmondani őszintén: szeretlek!

Érte, Hálás szívvel megállni az Úr előtt, Imában kérve áldást és erőt!

Hála! Vajon mi adhatna erre több és szebb okot, Mint az,hogy anyukámra gondolok!

Emlékezés anyák napján

Milyen érdekes dolog az emlékezés. Hogy elhalványul néha egy-egy emlékkép. Örömtelik és fájók követik egymást, Egyik megnevettet,másik bosszant talán.

Most mégis a szépekre gondoljunk csupán. Egyetlen arc, egy kéz, ismerős pillantás. Lágy simítás, meleg ölelés,néhány szó, Már tudod is,az emlékezés kiről szól.

Az édesanyáról,ki már nem lehet itt, Nem dobog értünk a szíve,nem szól,nem int De nem felejtjük el,bár hiányát már a megőrzött emlékek űzik tovább.

Szeretett. Nem számított rossz voltam vagy jó. Szeretett. Ha halk voltam vagy hangoskodó. Szeretett. Egészségesen és betegen. Szeretett. És ismerte teljes szívemet.

Látott örülni és írni egyaránt. Látott sikereken és kudarcokon át. Látott,mint botladozó,kicsi gyermeket. Látott,mint döntéseket hozó felnőttet.

Szerettem. Mert a szívétől szakadtam el. Szerettem. Mikor Ölében rejtőztem el. Szerettem. Ha épp szidott vagy vigasztalt. Szerettem. És remélem elégszer mondtam.

Szeretnék Istenem mindent megköszönni. Szeretnék őszinte szívvel hálát adni. Szeretném értékelni azt a kegyelmet, Hogy adtál szerető édesanyát nekem!