Az adventi koszorú

Csendben állok és nézem az adventi koszorút.

Díszes asztalunk közepén vár mozdulatlanul.

Zöldfűzér alakján ott a négy gyertya,

Hit, remény, öröm és szeretet tartja.

Az otthon melege lassan átjárja szívemet,

Felmelegíti a hála éledező tüze.

Várom, hogy elérjen békéje hozzám,

Csendjében a lelkem megnyugvást talál.

Meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún,

Hitünk lángra lobban és szívünk dalra gyúl,

Új erőt kap a fáradt várakozás,

Távolba tekintve szemünk csodát lát.

Amikor majd meggyújtjuk a második gyertyát is,

A remény sugara hozzánk fénylőn megérkezik.

Beragyog minden elhagyatott helyet,

Szétoszlik a magány sűrű fellege.

A harmadik gyertya ránk öröm sugarát szórja,

Tiszta lobogása bennünk Istent magasztalja.

Leomlik minden fal, keserv és ború,

Szívemen dísz lesz, mint vigaszkoszorú.

A negyedik gyertyán a fény a legszebb lobogás,

A legnagyobb ajándék, amit kapott a világ.

A szeretet értünk ím testet öltött,

Gazdaghoz, szegényhez ingyen beköltözött.

Talán most csak egy gyertya az adventi koszorún.

Talán most csak apró láng, mi egy gyertyán pislákol.

De ha szemedben megcsillan a szikra,

Szívedben tüzet gyújt izzó parazsa,

És meglátogat hidd el, a négy vendég,

Bekopog szíveden, bebocsátást kér, Nyiss nekik ajtót, engedd, hogy járjon át békéje,

Hit, remény, öröm, szeretet téged átöleljen.